{month}
{day}

Pest Megyei Kapkodd a lábad verseny

Nagy várakozás előzi meg minden évben a „kicsik” sorversenyét. Az idén új helyszínen – Vácott a Cházár András Többcélú Közoktatási  Intézmény tornatermében - jobb körülmények között került megrendezésre a verseny. Öt csapat versengett az országos döntőbe jutásért.



A feladatokat, az országos feladatsorból választották ki a rendezők.

Mivel egyszerre három csapat pályán tudott lenni, ezért több feladatot kellett teljesíteni a tanulóknak, mint az előző években.





Minden feladatnál izgalmas verseny volt. Külön lett figyelve minden hiba , hiszen aki bejut a  annak nagyon pontosan kell végezni a gyakorlatokat.


Az idén nagy küzdelemben, minimális előnnyel – de megérdemelten - a váci házigazdák szerezték meg az első helyet!




Gratulálunk a csapatnak és Fekete Anikó néninek - aki felkészítette a tanulóit - a győzelemhez!

Az első három helyezett csapat érmet és oklevelet, a negyedik, ötödik helyezett csapat oklevelet kapott!

Mindenki nagyon jól érezte magát és elégedetten, jóllakottan térhetett haza.
Színvonalas, jó versenyt láttunk, kiváló rendezéssel.

Végeredmény:

I.                    Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény Pivár Ignác Tagintézménye

II.                  Általános Iskola Speciális Szakiskola Diákotthon és Gyermekotthon  - Gyömrő

III.                Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény Bárczi Gusztáv Tagintézménye – Szentendre

IV.                Dalmady Győző Óvoda, Általános Iskola és EGYMI

V.                  Gödöllői Montágh Imre Általános Iskola