{month}
{day}

Pest Megyei Úszó Diákolimpia Vácon


Az idén Szentendre, Nagykőrös, Gödöllő és a házigazda Vác összesen 40 tanulójával rendeztük meg a Pest Megyei Úszó Diákolimpiát 2018. január 31-én. 

Az I-II. korcsoportos és a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók 25 métert, míg a többi korcsoportban versenyzők 50 métert úsztak.
Minden korcsoportban, mindegyik úszásnemben rendeztünk versenyt.

Már a megnyitón nagyon látszódott az izgalom a gyermekek arcán. A verseny végén, természetesen nem maradt el az értékelés, eredményhirdetés.
Az első három helyezett versenyzők érem- és oklevél díjazásban részesültek. Az érmeket Somoghy Attila, a helyi iskola rendezője adta át.

Az eredményhirdetés után, mindenki jóllakottan elégedetten távozott az uszodából.
Ezt a versenyt nem továbbjutásos rendszerben rendeztük meg. Ez azt jelenti, hogy a debreceni OB-re bárki nevezhet. A kollégáknak ezután a verseny után rálátásuk lett az erőviszonyokra, illetve az esélyekre.
Köszönjük a váciaknak a kitűnő rendezést!


Galéria